Kovács & Kovács

Küldeném nektek, szeretettel

Az emberszabásúakat közel egy évszázada figyelik meg kutatók nap, mint nap. Lejegyzik szokásaikat, életmódjukat, viselkedésüket. Napjainkra nagyon alapos ismereteink vannak "fejlettségükről". Ugyan ebben nem mindenki ért egyet, de magától értetődik, hogy rájuk ugyanúgy hat az evolúció, a faj ugyanúgy fejlődik, ahogy az nálunk megtörtént. Az általánosan elfogadott nézet szerint ez azonban történelmi szemmel is óriási léptékű, 50-100.000 év, míg kimutatható valamely változás, így az életünkben nem láthatunk rajtuk fejlődést.

Ehhez képest

Már évtizedekkel ezelőtt kíséretekkel rájöttek, hogy egyes alfajok életmódjukból nem következő intelligenciával bírnak, komoly absztrakciós képességgel. Lehetséges volt velük kommunikálni, egyértelműen emberi kifejezésmóddal, nyelvvel (jelelés).

Az egyik általánosan elfogadott nézet szerint az embert az állattól az különbözteti meg (ha valóban különbözik...), hogy képes a környezetét saját céljaira nagy léptékben átalakítani, eszközt készíteni és használni. Ebbe persze nem tartoznak bele a fészeképítési törekvések, hiszen azt egy hangyányi agyú hangya is képes, mert erre huzalozták, képes rá egy madár, pedig a madarak nem tanulékonyak különösképpen, az absztrakciós képességnek nincs jele. Érdekes azonban a rivális majomcsoportok küzdelmei egymással. Ez ugyebár a területi agresszió, a kölcsönösen kompetens (hiszen szomszédok) csoportok a korlátozott forrásokért harcolnak. De vajon milyen indíttatásból ragadnak egyes állatok husángot magukhoz? De ez még nem minden, némelykor nem csak lehullott ágakkal harcolnak, hanem kiválasztanak egy szemrevalót, és azt letörik - mert az jó lesz fegyvernek! Igény, tervezés, megfigyelés, következtetés, formálás - az eszközgyártás lépései, ha csak csírában is, de azok.

Már egy évtizeddel ezelőtt megfigyelték, hogy egyes majomcsoportok nem csak botokkal rohangásznak, hanem kövekkel is. De nem akármilyen kövekkel, azokat hosszas vizsgálódás után kiválasztják, sőt, pattintással, csiszolással át is alakítják. Gondoljunk csak vissza a középiskolás történelemórára, valahol az Australopithecus környékén mondtuk ki, hogy már nem majmok, hanem emberelődök vagyunk, hiszen elkezdtek saját gyártású kőeszközökkel dolgozni, és fölegyenesedetten járni.

Néhány évvel ezelőtt másik érdekes megfigyelést tettek a kutatók, ugyanis több, egymástól teljesen elszigetelt helyen a populációk teljesen önállóan elkezdték megmosni a gyümölcsüket. Ami nem is lenne akkora kunszt, de paralel módon, azonnal tanítani is kezdték. A viselkedési formát fölvették az utódgondozásba!

És akkor itt van az utolsó "mindless shot":

Igen, az állat(?!) fölegyenesedve jár. Tehát nézzük csak, mink is van, illetve mijük is van. Komoly absztrakció, magas fokú kommunikáció, területi agresszió, igény a fegyverhasználatra, eszközhasználat, -kiválasztás, -készítés, tanulás, tanítás, fölegyenesedett járásmód. A szemünk előtt fejlődnek, rohamos sebességgel, ez egy idő után nyomasztó etikai kérdéseket vethet föl (joguk van? ha igen, mihez? ha nem, miért? emberek vagy sem?). A másik oldalról érdekes következtetésre ad lehetőséget, hiszen az ilyen exponenciális fejlődés megmagyarázná a kreacionizmus érveit (hogyan fejlődött néhány évezred alatt kőkorszakból városi civilizációvá az emberiség - UFO-k!). Utóvégre megmutathatja, hogy az azonos gyökerű és környezetű alfajok különböző fejbeli képességeikkel mennyire más fejlődést írhatnak le (itt Nemere Atlantisza ugrik be, és az azzal párhuzamos kultúraszóró titokzatos népesség).

Ismert dolog, hogy az aktuális generáció két részre szakad, valamelyik állítja, hogy kortársai gyöngék, a régebbiekhez képest semmik, míg a másik oldal sértődötten köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig ők is érnek annyit. Itt példának mindig '48-at szokták fölhozni, miután akkoriban is voltak olyan hangok, hogy "bezzeg a mai fiatalok", és láss csodát, mégis csak létrejött a forradalom.

Ezzel szemben lássunk egy 100 éves összehasonlítást, méghozzá két katonai példán keresztül. Szerencsére (a magam részéről egyébként időpocsékolásnak tartom) láttam a 'Bőrnyakúak' c. csodálatos amerikai háborús drámát(!), ami azóta is ott motoszkált a tudatom alsó határán, néha kiüvöltözve onnét, hogy valami nem stimmel. A fim alapja a szokásos szegény katona, aki jaj, milyen metamorfózison megy át, és nem tud majd a háború nélkül élni, mer neki milyen rossz volt ott, hogy megszokta. A probléma a következő: 150 napnyi semmittevés egy kellemes (mondhatni vakációzó, hiszen civilek oda járnak nyaralni) klímájú országban, utána tulajdonképpen harcérintkezés nélkül 4 nap és slussz. És akkor a film végén képes kimondani a főhős, hogy "örökké a sivatagban fognak menetelni", mert hogy ott maradt egy részük.

Mitől? Egy 'Katonák voltunk', 'Acéllövedék' éppen elég okot szolgáltatott erre az érzésre. Kint vannak fölkészületlen emberkék (ez mondjuk nem változott), de egy egész évig, folyamatos harcérintkezésben, félelemben, bizonytalanságban - ahol az életnek nincs értéke és egyáltalán nem lehet tudni, mikor kit ragad el. Persze, mondhatjuk, hogy ez csak egy film, de a dokumentumfilmekből, hatástanulmányokból kiderül, hogy az Öböl-háború (és a Falklandok!) is legalább olyan "impact" volt a katonák életében, mint egy Vietnám. Pedig se időtartamban, se harci cselekményekben, se sikertelenségben nincs közük egymáshoz.

De vegyünk egy másik példát! Joggal érezhetett a fent nevezett módon egy brit nemzetközösségi katona, aki 3 évet szolgált (1899-1902) Dél-Afrikában, borzasztóan rossz körülmények között, élete csak a búrok jószívűségén múlott. Emellett a "nagy" brit birodalom igen komoly vereséget szenvedett el a hátrányban harcoló búroktól, hajszál híján meg is bukott, nem csoda, hogy a magát legyőzhetetlennek tartó katona eléggé zavart ("confused") lett, és végső soron az életének egy jelentős részét (20 évesen 15%!) magába foglaló szenvedés beleégett a tudatába, mindeközben megragadta a táj könyörtelenségének és bájának kettőssége. Ezzel szemben egy öbölháborús katona még egy fűszálat sem tett keresztbe.

Azt hiszem, ezzel lehetne tömeget oszlatni... Mondjuk az ára is húzós, az államokban 3 db 20 dodó (nagyjából 1200 ft darabja, itthon 2500 lehetne, ha nem lenne illegális - ebből 50 darab átlagos töltetűt (tetű XD) lehetne venni).

Igen, ez tökéletesen passzol a wallpaperhez...! A XXI. századi nagyváros, éjszaka is nyüzsög, pörög, tele van energiával és új technológiával, és onnan elővágtat a csúcstechnológiás hadsereg a legmodernebb fölszerelésekkel, fegyverekkel és járművekkel! A zene eléggé elektronikus, hogy a techhez passzoljon, de elég zúzós is, hogy a keménységét mutassa a seregnek, iggeen!!!...

...és akkor jön egy XIX.-XX. sz-i alapokon nyugvó, minimálisan modernizált lovas sereg és péppé veri, sokszoros hátrányból is, de olyan elnyomó fölénnyel, hogy olyat még a történelem nem látott. :] És, hogy miért? Egyszerű: mert GONDOLKOZTAK! :D

Én a svájciak helyében ezt megcsinálnám többfunkciós bicsakkal is. :D Képzeld el, nemcsak bajonettel, hanem mondjuk fogóval, körömreszelővel, vagy éppen dugóhúzóval alázni!