Ismert dolog, hogy az aktuális generáció két részre szakad, valamelyik állítja, hogy kortársai gyöngék, a régebbiekhez képest semmik, míg a másik oldal sértődötten köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig ők is érnek annyit. Itt példának mindig '48-at szokták fölhozni, miután akkoriban is voltak olyan hangok, hogy "bezzeg a mai fiatalok", és láss csodát, mégis csak létrejött a forradalom.
Ezzel szemben lássunk egy 100 éves összehasonlítást, méghozzá két katonai példán keresztül. Szerencsére (a magam részéről egyébként időpocsékolásnak tartom) láttam a 'Bőrnyakúak' c. csodálatos amerikai háborús drámát(!), ami azóta is ott motoszkált a tudatom alsó határán, néha kiüvöltözve onnét, hogy valami nem stimmel. A fim alapja a szokásos szegény katona, aki jaj, milyen metamorfózison megy át, és nem tud majd a háború nélkül élni, mer neki milyen rossz volt ott, hogy megszokta. A probléma a következő: 150 napnyi semmittevés egy kellemes (mondhatni vakációzó, hiszen civilek oda járnak nyaralni) klímájú országban, utána tulajdonképpen harcérintkezés nélkül 4 nap és slussz. És akkor a film végén képes kimondani a főhős, hogy "örökké a sivatagban fognak menetelni", mert hogy ott maradt egy részük.
Mitől? Egy 'Katonák voltunk', 'Acéllövedék' éppen elég okot szolgáltatott erre az érzésre. Kint vannak fölkészületlen emberkék (ez mondjuk nem változott), de egy egész évig, folyamatos harcérintkezésben, félelemben, bizonytalanságban - ahol az életnek nincs értéke és egyáltalán nem lehet tudni, mikor kit ragad el. Persze, mondhatjuk, hogy ez csak egy film, de a dokumentumfilmekből, hatástanulmányokból kiderül, hogy az Öböl-háború (és a Falklandok!) is legalább olyan "impact" volt a katonák életében, mint egy Vietnám. Pedig se időtartamban, se harci cselekményekben, se sikertelenségben nincs közük egymáshoz.
De vegyünk egy másik példát! Joggal érezhetett a fent nevezett módon egy brit nemzetközösségi katona, aki 3 évet szolgált (1899-1902) Dél-Afrikában, borzasztóan rossz körülmények között, élete csak a búrok jószívűségén múlott. Emellett a "nagy" brit birodalom igen komoly vereséget szenvedett el a hátrányban harcoló búroktól, hajszál híján meg is bukott, nem csoda, hogy a magát legyőzhetetlennek tartó katona eléggé zavart ("confused") lett, és végső soron az életének egy jelentős részét (20 évesen 15%!) magába foglaló szenvedés beleégett a tudatába, mindeközben megragadta a táj könyörtelenségének és bájának kettőssége. Ezzel szemben egy öbölháborús katona még egy fűszálat sem tett keresztbe.
Kommentek