Az áttörés elméleti háttere az az állítás, miszerint a defenzív tűzerő miatt jóval kevesebb ember is alkalmas ugyanakkora front mevédésére - ha nem megy át támadásba -, mint amennyi átlaban kint volt. Ebből következően a teljes nyugati fronton kiadott defenzív direktíva hatására nagy tartalékokat lehet nyerni: 0,5 - 1 millió fő. Ezt a fölösleget lehet fölhasználni a sikeres áttörés elmélyítéséhez, kiszélesítéséhez.
A megoldás alapja a sommei áttörés. Sommenak voltak hibái, komoly, az alapjait képező hibái, amiért megbukott, és vérfürdővé vált a brittek számára. Nem lett volna lehetetlen és elképzelhetetlen, hogy ennek tapasztalatai alapján fordítva megismétlődjék a helyzet, persze már pozitív eredménnyel.
A támadás alapvetően a sommei mása, tehát a gyalogság a tüzérség tűzfedezete alatt előre nyomul az elleséges állásokig, azonban sok változtatást kell ennek sikeréért megtenni.
Először is, a front összes rohambrigádját össze kell gyűjteni, ők leszenek a támadó ék élei. Másodszor, a front összes tapasztalt és megbízható tüzérét itt kell csoportosítani. Harmadszor, a rádiót használatára ki kell képezni a rohamitákat, a tüzérséget és a gyalogság vezetési rendszerét. Negyedszer, a rohamisták és a tüzérség alaposan ki kell, hogy gyakorolja pontos tűzáthelyezést, amit a folyamatos kommunikáció időzít, így nem maradhat abba rosszkor a támogatás, és nem veszélyeztethet saját egységeket. Ötödször, be kell vetni a füstgránátot, itt a tüzérségi használatára gondoljunk. Hatodszor és utoljára, külön útvonalakat kell kijelölni a sebesültszállító egységeknek, a rohamistáknak/gyalogságnak és a lovasságnak, hogy ne köveredjenek össze, ne alakuljon ki káosz.
A terv a következő. A tüzérség a támadás előtt közepes ideig lövi az ellenséges állásokat és a mögöttes stratégiai pontokat. A támadás megkezdésekor a tartalék tüzérség egy része az áttörési terület szélét kezdi el lőni a vonalakra merőlegesen, illetve füstfüggönyt húz az ellenséges vonalak peremére. A rohamosok első hulláma megérkezik a vonalhoz, amit rádión közöl a tüzérséggel, amely hátrébb helyezi a tüzet, a második vonalra. A füst hatására nem lő az ellenség, mert a lőszerrel takarékoskodik, valamint nem ismeri a saját egységeink pozícióját. A védők még az óvóhelyeken vannak, mert eddig tartott a pergőtűz, így a rohamosok könnyedén elfoglalják helyüket az első vonalban. Tapasztalt harcosokként a jól bevált kézigránátokkal elkezdik az árokrendszert fölsodorintani, elfoglalják a géppuskafészkeket, óvóhelyeket, főhadiszállásokat. Előttük folyamatos a tüzérségi tűz, tehát ellenséges egységek nem közelíthetik meg őket. Amint tovább kell haladniuk, a tüzérség áthelyezi a tüzet, miután füstfüggönyt lőtt a második vonal elé, és minden megismétlődik, ami az első vonallal történt. Ilyen módon az árokrendszer egészét könnyen és gyorsan el tudják foglalni a rohamcsapatok. A kellő mennyiségű emberanyagot a második, harmadik, stb. hullám biztosítja, ill. pótolja a veszteséget, ami bőven kijön a rohamosokból, tehát még mindig csak elit csapatokat vetünk be. A tüzérségnek nagyon nagy mennyiségű lőszerre volt szüksége, hogy az össztüzet folyamatosan biztosítani tudhassa, valamint ezen túl is, az esetleges fennakadások miatt (rugalmasság!).
Ekkor indul a második lépés. Az áttört ellenséges állás mögött abbamarad a tüzérségi támadás, ill. a rohamcsapatok irányításával a fölvonuló ellenséges tartalékokra irányul. Az ellenség a kiképzett tüzérség támadása miatt nem volt képes visszavonulni, tehát megsemmisült (a tartalékok pedig kevesebbek)! Az oldalazó tüzérség folyamatosan halad a vonallal párhuzamosan, hogy így helyet biztosítson a rohamosoknak. Az ellenséges erőknek zömében nincsenek haránt védművei, tehát a vonalmentén gyors és egyszerű az előrenyomulás, térnyerés. A rohamosok egyrészt az árkokban, másrészt az árkok mögött haladnak előre, ezzel elvágva az ellenség útját, fölgöngyölítve az állást. Két oldalra a teljes rohamos sereg 40-40%-a jut, tehát 20% az, amelyiknek a mögöttes területeknek neki kell indulnia. Várhatóan sok tartalék marad, tehát az első néhány rohamos vonalat föl lehet váltani az állás őrzésére. A gyalogság ekkor éri el a peremvonalat és lépi át azt, ezzel megszilárdítva az áttörést. A tüzérség nem hagyja abba a mnkát, elkezdi lőni a mögöttes stratégiai pontokat, védelmi pontokat, raktárakat, laktanyákat. A (friss) rohamosok elindulnak az összes útvonalakon, mögöttük indulni fog a gyalogság (kis része, zöme (~ 900E fő?) hátul vár tartalékban az összpontosítási körzetben).
Következik a harmadik szakasz. A lovasság a legfontosabb, ugyanis még mindig van esélye az ellenségnek tartalékaival kipótolni a vonalon keletkezett rést. A lovasság, mint deszant, tölti be a gyors pontelfoglaló egységek szerepét. Felszerelt nagy mennyiségű lőszerrel, kötszerrel, élelmiszerrel, visz magával saját géppuskákat és vontatott tüzérséget. Feladata a stratégiai pontokat gyorsan, még a gyalogság előtt elfoglalni és annak beérkezéséig tartani. Saját géppuskáival biztosíthatja pozícióját a gyalogságtól, tüzérségével a távolabbi csoportosulásokat és fölvonulóban levő ellenséget lőheti (főleg repeszgránátokkal), a pozíció tartásához van nála elég ellátmány. Gyors egység lévén, a lovasság kisebb egységekkel a területet ellenőrizheti, zavarhatja az ellenséges aktivitást, elfoghat raktárakat, szállító tréneket, lerohanhatja a tüzérsége által szétlőtt ellenséges csoportosulást. Rádióival tarthatja a kapcsolatot a saját erőkkel, így nem kockázatos a saját gyalogság számára. A főbb útvonalakon a főbb stratégiai pontokat foglalja el, a nagystratégiának megfelelően lévő irányba.
A nagystratégia több a helyszíntől függ, támadás lehet egyenesen a főváros irányába (Párizs), lehet célja a front bekerítése. Utóbbinál elnyújthatja agóniáját a hadsereg, de a termeléstől elvágva, a kormányt elfogva nincs sok esélye, ellenük defenzíven kell föllépni.
Nagyon fontos a jó és alapos tervezés. Minden egység a meghatározott útvonalon haladjon, de legyen tartalék útvonal is. Ne keveredjenek össze, ne alakuljon ki fejetlenség. Fontos, hogy a megfelelő mennyiségű hadianyag rendelkezésre álljon: se a tüzérség, se a rohamosok, senki ne fogyjon ki az utánpótlásból, amit szintén alaposan meg kell szervezni. A megindulási körzetet is meg kell tervezni, a peremvonalakon legyenek a raktárak és kórházak, hogy idejében elérhetőek legyenek, legyen megfelelő mennyiségű és méretű útvonal, hogy a hadvezér rugalmasan tudja beosztani erőit, azok gyorsan és zavartalanul érhessék el célpontjukat. Mindenhol kell tartalékot képezni (rohamisták 1. és 2. lépéskor, gyalogság (első hullám, senki földje), lovasság). Az egységek hollétéről hadműveleti térképet kell vezetni a rádiós rendszeren keresztül.
Az eljárás nagyszerűsége abban rejlik, hogy kevés kockázatot vállal, és sokkal gyorsabban nyer területet, mint másképp. Ugyan a lovasság által elfoglalt terület még nem szilárd és biztosított, de ő vívja meg a harcot, a gyalogásg itt másodlagos, mellesleg az is sokal gyorsabban képes haladni, mint ha neki kellene a harcot megvívnia. Nagystratégiában minél jobban eltávolodik a lovas terület a fronttól, annál nagyobb biztonsággl és gyorsasággal lehet előrenyomulni. Természetesen minimum három irányba kell ezt végrehajtani: bekeríteni a szárnyakat és elfoglalni a fővárost. A gyalogságnak (és a vele vonuló tüzérségnek) a komoly ellenálláskor lesz szerepe, ahol újra beáshatja magát, és már sokkal jobb pozícióból vívhatja ki a győzelmet. Egy ilyen áttörés elég lett volna. Persze lehet, hogy a főváros elvesztése után is folytatódtt volna még egy ideig a harc, de a hadsereg legalább 95%-a - ha nem a teljes - bekerítés folytán meg lett semmisítve, tehát komoly ellenállásra nem lehetett volna számítani.
Kommentek