Mesélhetnékem van, úgyhogy kicsit mesélek a Németországba tett kirándulásunkról. Akkor is ha nem akarjátok.

Pécsről Budapestre az egyik délelőtti intercittyel mentünk föl. Kelenföldön kicsit meglepő volt a helyzet, mert leszálltunk a peronra és rögtön bekeveredtünk vmi OSBfolyosóra, nem lehetett látni, hogy hova tartunk, és mivel tűzött a nap, benn vártuk meg azt a röpke 45 percet, amíg a vonat előállt. Kiérve azt tapasztaltuk, hogy a folyosón kívül tiszta egy építkezés a pályaudvar, járda sem volt, nemhogy peron (itt a kavicson a gurulós-kofferosok *optak, elkezdték lazán fölszántani a terepet). Be is futott a szerelvény, ami egyenesen Bécsbe repített minket. A Lajtát sajna nem tudtam lefényképezni, helyette elcsíptem egy-két szélerőművet. A légkondi elég gyatra volt, de mire odaértünk szépen kihűtötte a kupénkat.

Bécsben szinte azonnal (45 perc...) átszálltunk a nemzetközire, ahol (mint ahogy mindenhol) lefoglalt helyünk volt, több kupé, hisz nagy a csoport. Be is foglaltunk egyet, elindul a szerelvény, megyünk már jó negyedórája, amikor jön a kalauz. Sovány, barnabőrű, szemüveges, borostás, tutyimutyi meg minden. Osztrák németséggel kéri a jegyünket. Én voltam a legbátrabb megmutatni, hogy mennyire nem tudok németül, és tört (magyar) németséggel elmondtam neki, hogy diákcsoport vagyunk, a jegyünk a kísérőnél van, keresd meg. Rám nézett, elkezdett franciául beszélni aztán meg elment. Mi maradunk és pislogunk. Anyád, nem vagyok én csigazabáló. Mondtam magamban: gyere csak vissza az én utcámba.

Megyünk tovább, pöfög a tovalöködönc, egy óra eltelik, jön megint a kalauz. Lehet, hogy már szenilis és elfelejtette, hogy járt már nálunk. Megin kéri a jegyet. Gondoltam, dörzsölt leszek és lassan, érthetően elmagyaráztam neki, hogy magyar diákcsoport vagyunk, már jártál itt, és keresd meg a retkes kísérőt a jegyért. Rám néz, vigyorog és megszólal: "Ah, ungarische Kollegen?" Mosolyog, mint egy hüje és megint elmegy. Anyád! Úgy nézek én ki, mint egy bakter?!

Utazunk tovább. Volt a vonaton egy kaller, akit "kaller"-ként aposztrofáltunk. Fiatal volt, sportos, kreolbőrű, formára-nyírt-szakállas, halvány rózsaszínű inget viselt és fölnyalta a haját. Először azt figyeltük meg, hogy az a faszi csak elölről megy hátrafelé. Én a bejárat mellett ültem a kupéban, menetiránynak háttal, a csávó meg ahányszor elment mellettünk, meg nézett engem (istenem, mint a perger).

Új ország, új vonat, új slozi. Természetesen meg kellett látogatni az illemhelyet, csoportosan tettük, hát istenem, van ilyen. A "digitális-slozi" ajtaja durván önműködő volt, meghúztad a kart, kinyílt (IC-ajtó). Elég nehéz volt a zár működését megfejteni, de végül csak sikerült. Tiszta tágas, hogy a mozgássérültek is elférjenek, olyan érzésem volt, mintha egy kibott nagy terem közepén ücsörögnék...

Na, a bajok ott kezdődtek, amikor le akartam húzni. Hm, nincs se lánc, se pedál (MÁV), se gomb. A dolgot bonyolította, hogy az oldalsó és a hátsó falon is volt egy-egy piktogramm kicsi világító zöld leddel. Mit tesz ijenkor a hüje paraszt? Megnyomja a lámpát (led). És az volt a gomb! Nem értettem, hogy minek volt kettő kép kettő gombbal. Kitaláltátok? Nem? Az egyik megtöltötte vízzel a csészét, a másik lehúzta. Fontos, hogy két gombbal kell, még a végén senki nem keveri össze...

Megyek kezetmosni, látom, hogy a víz ivásra nem alkalmas, csodálkoztam, hogy miért nem lehet egy szűrőt beépíteni, elvégre ez nem Magyarország, de ráhagytam. Kiálltunk kicsit beszélgetni a folyosóra, ültünk már eleget. Egyszer csak látjuk, halálnyugalommal egy sárga csajszi kibaktat az előző kocsiból pizsomában, fogmosópohárral a kezében és bemegy a sloziba... Kínában biztos nem tanítják az európai piktogrammok olvasását.

Ott ácsorgunk és röhögünk, amikor nagy sietősen elrohan mellettünk egy öltönyös-aktatáskás arab. Lehetett már úgy 11 tájban, olyankor az ember általában nem szokott rohangászni. Hatásvadászként le is csaptam, mondtam ez tök olyan mint a kobratizenegyben, biztos vmit rabolt, vagy körözött terrorista/kém (vagy csak nincs jegye). Nem törődtünk vele.

Negyed 2 tájban a helyemen ücsörögve arra letten figyelmes, hogy a száguldó vonatablakból a távoli sötétségben tűzijátékot látok. Ha szilveszter lett volna éjfél körül, akkor még megérteném, de negyed kettőkor, augusztus közepén?

Egyszercsak arra eszméltünk, hogy az utánunk következő kupéban nagyon fölhördültek vmi miatt. Ott egyébként Bécs óta föl sem kapcsolták a villanyt, nagyrészt aludtak. Én is zabos lettem volna, ha hajnali 2 környékén egy német rendőr "Papieren bitte!" felkiáltással felbsza a villanyt. Habozás nélkül odanyújtottam volna a wcpapír-csomagomat... Mint utóbb kiderült, hogy a rohanó arabot keresték (a "kallerral" együtt). Még párszor rohangásztak a folyosón, hozzánk szerencsére csak zseblámpával világítottak be az üvegen át.

A kupé egyébként szép kényelmes volt, csak nem ijen hosszú utazásra. Érdekes, mert miután Bécsben elindultunk, mentünk nyugatnak, átvágtuk észak-Ausztriát, Délnémetországot egészen Nürnbergig, Onnan a cseh határig észak-nyugatnak, ahol átszálltunk egy másik vonatra - de ez a járat egész éjjel tartott. Szóval kényelmes ülőkupé volt, de éjjel - elég fáradt lévén a társaság - azért mi megpróbáltunk aludni. Csomagok az ülések között, mindenki kicsavarodva - kényelmetlen volt. Én a kinyitott ajtón kiraktam a lábam a folyosóra, úgyse jár ott senki. Hát a kaller jött szokásához híven a hátam mögül, és arra ébredtem, hogy akkorát rúgott a lábamba, mint az ólajtó. Hát ha mégegyszer arra jött volna, akkor nagyon szívesen fölraktam volna neki az esernyőt és ki is nyitom, asziszem...

Be is szólt, hogy miért nem alvókocsis jegyet kértünk, ha aludni akarunk. Paraszt, ismernéd a MÁV-ot... A pécsi irodában kerek másfél órát tartott, amíg 3 átszállással jegyet adtak a francia határ mellé. A kiscsaj (Kassza) heherészett egyet, mert végülis - miután kifizettük - kiderült, hogy 24 eerót fizettünk fejenként az ülőkocsiért (6 személyes), az alvó (4 személyes!) meg 20 eeró lett volna. Éjszaka sikerült elcsípni az egyik pályaudvaron egy ellentétes irányba közlekedő alvókocsit, sajnáltam nagyon, hogy nem olyannal mentünk.

Az éjszaka fény(sötét)pontja az volt, amikor negyed négy körül egy becsípett (1 sör) bajor katona beguggolt a kupénk ajtajába, csak úgy ismerkedni. Icipicit megnehezítette a kommunikációnkat, hogy amíg mi Hochdeutschot tanultunk, ő dialektusban beszélt. Ő nem értett minket, mi nem értettük őt. Egy kemény percen keresztül néztük egymást, amikor is ő megkísérelt vmit kérdezni. Nézek rá, mint a sülthal, pislogok, nem értem. Nézek a többiekre, akik a sötétben úgy csináltak, mintha aludtak volna, de közben meresztették a szemüket (mint a sült hal). Én úgy értettem, hogy "Hova mentek ezután?", vagy vmi hasonló. Ez mégis mi? Mi az, hogy ez után??? Pörögtek a fogaskerekek, füstölt a proci, kigondoltam, hogy az iskolára gondol, hogy hova megyünk utána (nem tom mér ez jutott eszembe). Mondtam neki (majd én a menő, szleng szókincset villogtatok), hogy "an der Uni", hú de kemény vagyok. Megmerevedik, nem reagál. Ezután még kérdezett vmit amit nem értettem, visszakérdeztem, vmi mást kérdezett amit szintén nem értettem, így csöndbe burkolóztunk. Én néztem, ő nézett, a többiek néztek, ő sörözött. A helyzetet Ákos mentette meg, aki jobban beszélt németül, elráncigálta szelíd erőszakkal a kupénkból és beszédbe elegyedett vele. Ikszájting volt.

Reggel már virradt, amikor Cesi belibegett hozzánk, és vmit mondott, hogy az egyik srác hozott laptopot, de tönkretette a vonat elektromos hálózata, vagy valami ilyesmit. A gyanús az lett, hogy azt mondta, hogy egyenáramú a rendszer, holot csak méteres betűkkel volt kiírva, hogy 230 VOLT, ~, vagyis, hogy váltóáram. Fizikás lévén fölvetettem neki ezt az ellentmondást, akkor meg azt mondta, hogy a laptopnak egyenáram kell és ezért égett le. Néztem, mint a lukinyúl, hogy mivan. Igaz, az akksik egyenáramúak (lásd trabi, traktor, mobil akksi), de tölteni váltóáramról szoktuk... Persze, hiszen a töltő az transzformátor, és van benne egyenirányító! Mondtam is neki, erre kisült, hogy igazából Szabó Gergő beszélt hülyeséget (kitelik tőle), akié a laptop. Az igazság szerintem az - mivel később láttuk működés közben a cuccot -, hogy egyszerűen a vonat elektromos hálózata volt régi és a kosz vagy a szigetelés égett le valahol róla.