Buzeuban ugyanazokat a viszonyokat tapasztaltam. Itt azonban kellemes meglepetésben volt részem. A kilencedik népfölkelő huszárosztály két századával találkoztam és így egy estét az oly sokat nélkülözött magyar társaságban tölthettem. Megtudtam, hogy öcsém ugyan megsebesült Mesticanesti-nél, de állapota nem veszélyes és a javulás útján van.
Soká beszélgettem és vitatkoztam kedves pajtásaimmal a haza sorsáról. Előttem akkor érthetetlen pesszimisztikus hangulat nehezedett a lelkekre. Károly királyunk koronázásáról beszélgettünk. Általában véve az uraknak az volt a véleményük, hogy szegény uralkodónk gyenge trónon ül.
- De miért? Hogy lehet így beszélni, amikor mindenütt és minden fronton mélyen az ellenséges ország belsejében ülünk.
Ilyen értelemben kifejtett érveléseim csak egy lemondó kézlegyintéssel találkoztak.
- Innét gyorsabban fogunk kitakarodni, mint ahogy bejöttünk. - Ez volt a válasz.
A jövőre vonatkozó elgondolásaimat fejtettem ki pajtásaim előtt:
- Ezt a földet soha nem szabad kezünkből kiadnunk. Petróleum, fa, só, hajózható folyók, tengeri kikötők, termőföld, minden, minden a miénk lehet, csak elszánt akarattal meg kell tartatnunk. És amit annyi vérrel megszereztünk, azt körmünk szakadtáig meg kell védelmeznünk. Az Alföld kritika nélküli, teljes felszántását abba kell hagynunk. Ott erdősítsünk, termeljünk gyümölcsöt, kertészkedjünk és tenyésszünk lovakat és háziállatokat. Állítsuk vissza, a modern időknek megfelelő lehetőségeken belül, azokat a viszonyokat, amelyek a vezérek korában uralkodtak. A Kárpátok gyűrűje által körülvett föld legyen újra egy uralkodó fajnak a bölcsője, honnét a közeli keletnek, de legalábbis a Fekete-tengerig terjedő területeknek kormányzására, igazgatására, uralására hivatott népfölösleg kirajzik. A megszálott országban katonáskodni, azt közigazgatni, gabonát racionálisan termelni, a gazdálkodást irányítani, a helóta népet munkára fogni és amellett róla atyailag gondoskodni. Ez lenne a jövő magyar generációk feladata.
Kommentek