Amikor a német lovas hadosztályokat a francia harctérre rendelték, szabadságot kértem, melyet Sänger tábornok készségesen meg is adott. Így azután az Al-Duna mellől Rimnic-Saraton és Buzeuon át lóháton Predeál, illetve Brassó felé igyekeztem.
Rimnic-Saraton az osztrák front mögötti szoldateszka már teljesen berendezkedett és megszervezte mindazokat az állásokat és parancsnokságokat, melyekre az ármádia kitartottjain és heréin kívül senkinek a világon nem volt semmi szüksége. Többnyire a frontkatonák rovására oly pazar és gondtalan életet éltek, amilyenről legboldogabb békenapjaikban sem mertek álmodni. Nagyjában véve meglehetősen ártatlan alakok voltak, akiknek az ambíciói teljesen ki voltak elégítve, ha nyugodtan folytathatták azt a bizonyos hadtápéletet, melyet a németek alanti rímecskével igyekeztek jellemezni:
Wer trinkt die besten Weine,
Das sind die Etappenschweine.
Hadtápisznók jó bort isznak
És a mellett meg is híznak.
De azok a közmondásos kivételek sem hiányoztak, melyek a fenti szabályt megerősítették. Egy magyar nevű vezérkari ezredes, aki ha jól emlékszem, valamely hadtápparancsnokságnak volt a vezérkari főnöke, maga elé idézett és ékes német nyelven felelősségre akart vonni, hogy hogyan merem egy német szabadságlevél igénybevételével a harcteret elhagyni és hazamenni. Magyarul egyáltalán nem akart beszélni és midőn neki kijelentettem, hogy vele, honvédtiszt létemre, német nyelven szóba sem állok, mivel az én szolgálati nyelvem a magyar, le akart tartóztatni. Csak a helyőrség német parancsnoka óvott meg a további kellemetlenségektől.
Kommentek