Hát hol is kezdjem, gólya lettem. :D (nem beszólni a rím miatt, véletlen volt) Zsúfolt vonattal mentünk reggel, röpke 3,5 óra alatt oda is értünk. Én, Póstás, Gergő, miegymás. Menet közben mellém ült egy gyerek, aki (Isten útjai kileshetetlenek) éppen Peti bajtárs bajtársa volt anno ált. suliban. A neve Beni. :) Megérkeztünk Fonyódligetre, ahol már a vasútállomáson kezdetét vette a hm, beszoktatás. Megtanultuk a "PTE - aha, aha" jelszót, vonatoztunk egyet az "egy kis dombra lecsücsülünk, fröccs" című gyerekdalra és tovább indultunk.

Következő állomás félúton volt a vasút mellett, ahol evolúciósat játszottunk. Ja, hogy el ne felejtsem, a vonatról való leszállástól kezdve automatice meg kellett tapsolni a környező élő és élettelen tárgyakat úgy, mint: autó, kerékpáros, vonat... (utoljára 4 évesen köszöntem így a vonatnak) Az evolúciós játék egyszerű volt (hiszen tesisek is voltak köztünk), de fizikailag megerőltető (hiszen én spec. fizikás vagyok :P). Legugolunk, mi vagyunk a tojások, ütemesen ütögetjük a fejünket "toi-toi!" felkiálltással. Ha másik tojással találkozunk, kőpapírollót játszunk, aki nyer, továbbfejlődik. Csirke is guggol, de már kavar a kezeivel is. Ua. a séma, kőpapírolló, győzelem, fejlődés... Következik a dínó: fél lábon ugrálva kezünkkel tírexpofátt formázunk, míg a szupermen: újra a hétköznapi formánk. :P

Beérve a táborba a bejáratnál volt az utolsó, ahol nagy szerencsénkre hallgattunk a szenyorok tanácsára és két-két lány közé álltunk, a feladat ugyanis egy (a kör végére igen nyálas) papír szeletet kellett szájból szájba átlélegezni (vacuum technológiával). Szerencsére miután rajtunk átment a papír, laza mozdulattal elszállt az épület tetejére...így indítottak egy másikat is. Sz(ar)ul csak pl. Gergőék jártak, akik maradtak fiúk csoportosulva... :D

Innen elindultunk a táborban, ami kb. csak 1,5 kilométer hosszú. Első megállónál egyrészt egymásölébeülős-százlábús-vonatozást (na, hány buzi is tud kört alkotni?) kellett játszani egy mondókával, ami már törlődött a memóriámból, másrészt tornaóra következett, de mindenki kiállt, mert elvégre nem vagyunk tesisek. :D

Az utolsó előtti állomásnál kis csoportterápia, kikicsoda, honnan jött, micsinál, majd újra hernyózunk. A második feladat az ún. (és elhíresült) "kifli-tejföl". Egy ember beáll középre, ő csípő (hogy ne mondja, ágyék) magasságban tartja a poharat. A kifli egyik vége az áldozat szájában, neki alaposan bele kell mártogatni a tejfölbe a kifli végét, majd átadni a körben következőnek, és leharapni a végét. És ez így megy tovább, amíg el nem fogy. A csavar az egészben, hogy a kulcsember irányít és mindenki csukott szemmel játszik. :S Kicsit blöá, na mind1.

Legutolsó állomás már tényleg a központ volt, bulisátor, büfé, info. Itt mindenkit betekertek egy adag fóliába, majd finoman ráhelyezték egy vizes, mosószeres fekete fóliára, ahol másik 7 hasonló sorsúval kellett fókázni. A sok link szenyor lazán tekerte be áldozatát, persze az én csajom az (feketeözvegyként :P) alapos munkát végzett, úgyhogy csak a fejem meg a lábujjaim tudtak mozogni. :D Ebből kifolyóan már az első 20 centin 18 hátrányt szedtem össze :D, de nem hagytam magam, jóféle bőrizomtömlős megoldással araszoltam. :D Kaptam egy labdát is a pofámba, hogy nesze, RÚGJAD. :D Szenyor (alias Marci) előrébb lökött egy méterrel, "ne maradj le", majd visszahúzott ugyanannyival, "na ne siess", végül a célba azért csak belökött. ;D