Még ma is, ha rágondolok, amolyan "ó, hogy rohadjon meg!" kaliberű szókapcsolatok tolulnak ajkaimra. A kerettörténet ugyebár az, hogy a "MÜLLER"-nek van egy bizonyos 'Waldmeister' ízesítésű édessége, mely egy - más esetben - gyümölcs-zselére épülő vanília öntetből áll, ilyen módon állították elő. A piros színű zselés erdeigyümölcs kiváló volt, ettem volna többet is. Egyik este - lám, csak, lám - maradt a tálcán egy zöld cucc (ez amúgy Németországban történt), kemény vagyok, megkóstolom.
Hát, már látványra sem volt szép, ahogy a zöld zselé bevonta a vanília öntetet - igazi takony utóérzete volt. Az íze/illata pedig csak rontott az egészen, ugyan - mint látni fogjuk - ismerős volt az aroma, de, hogy nagyon szar volt, az kétségtelen. A lényeg az egészben az, hogy rövid időn belül olyan rosszullét fogott el a speciális effekteknek köszönhetően, hogy Petiék csak ülve tudtak röhögni, amőgy elvágódtak volna, mint a béka. Akkor néztem meg, hogy mégis mi ennek a szarnak a neve, hát látom ám, ott bújik a "waldmeister" fölirat az oldalán. Oo Az meg mi?! :D Ledarálták a vadőrt? És akkor miért zöld??? JA, a ruhája... XDXD
Most épp megemlítettem, és hirtelen fölbuzdultam, hogy vajon mi a fészkes fene lehetett ez, amit én magamba erőszakoltam, hát rákerestem guglin. Aszittem, hasraesek a széken, mert ez a
http://de.wikipedia.org/wiki/Waldmeister
szagos müge. Hát, én amblock konyhába nem vinném be, nem, hogy édességet csinálnék belőle... Apám megemlítette, hogy ebből nekik van vmi itókájuk, de hát essen má beléjük a villám, majd még tán szarból is főznek pálinkát. (igen, csirkepálinka már van)
Kommentek